2009. augusztus 11., kedd

bókember

Többéves viszolygásom ellenére nekiálltam megnézni a pókember-trilógiát (a kisbetűt maximálisan megérdemli). Ennyire borzalmasan vacak filmet ekkora költségvetéssel meg rajongói táborral nem láttam. Erre nincsenek szavak. Ha azt mondanám rá, hogy szar, az nem fedi le mert ez (nem akarok káromkodni) ez 10 az 5-en dB-lel több annál.
Ez borzalom.
Először is mekkora egy lúzer már ez a tobimagira. Ez olyan, mintha én lennék superman. Ez egy hülyegyerek, semmi férfiasság nincs benne, a batman ezerszer jobb, christian bale for prezident. Az egy 21. századi szuperhős, nem ez a takony.
Nem ismerem a világot, volt régen valami mese, az is gyökérség volt, mert miközben az embereket csapkodta, okos és jópofa dolgokat mondott, de nem olyan bruce willisesen, hanem gagyin.
Ugyanez ment egy hollywoodi szuperprodukcióban is.
Aztán tényleg marha nyálas. De ez valami förtelmes. A második részig bírtam egyébként, addig, amíg a csaj kipróbálja, hogy vajon a vőlegénye-e a pókember, méghozzá úgy, hogy lesmárolja.
Utána találkozik Parkerrel, aki megint megfutamodik, ahelyett, hogy összejönnének és élne mindenki boldogan. Eddig bírtam idegileg, egyszerűen nem megy és nem megy.

Ekkora triviális baromságot rég láttam. Nem tudom, mit hősködik benne ez a ganéj, tök ellenszenves. A második rész elején kitaláltam, hogy ezentúl úgy fogom nézni, hogy hátha ez a gyerek impotens, azért nem jön össze a csajjal. Mondom, a film feléig ment, mert egyszerűen SZÁNALOM, hogy állandóan a csaj fut utána, ez meg itt marhul. Meg a pizzafutárkodása a második rész elején. Ezt milyen korosztálynak szánták? 5-10 éves korig? A Batman (mindig azzal jövök, bocs, de muszáj) az egy tökös film volt egy über Jokerrel, meg robbantással, meg mindennel. És az is képregényhős. Ez meg ilyen hülye nyávogós jajpókember-mese. "A barátságos és közkedvelt pókember".........................................
Egy jó duma nincs, amit idézgetni lehetne. A batmanből egy csomó van: "where is rachel" ezt tökjó kiabálni, meg "máj dogz ár hángri" ahogy olyan oroszos akcentussal mondja a hapsi, meg "why so serious" meg mittomén. És akkor nem mondtam a fanok poénkodós videóit. Innen is látszik, mennyivel jobb és nagyobb sikerű az.

Ami még nem tetszett (sok lesz még, hajjaj): az ellenfelek mind elcseszett barmok. Ez az octopus honnan szabadult, dr. moreau szigetéről, vagy mi? Vagy megszökött a jurassic park forgatásáról? Gondolom persze, a képregényben is benne van, köszi, abból se kérek. Kínomban röhögtem, ahogy a négy kis csökevényes karjával mászik előre és közben azt tervezgeti, hogy a napot a tenyerébe fogja.
Az egyedüli karakter amúgy, aki tetszett, az az újság főszerkesztője volt. Na az egy arc.

Ott van a zöld manó, az is szánalmas volt. A fia még nagyobb szánalom, de azért imádkoztam, vigye már el a mary jane-t a francba, és éljen az vele. Mert az meg állandóan keménykedik, hogy kinyírlak pókember, ki bizony. Jigsaw bácsi megmutathatná neki, hogy az nem frankós, ha állandóan bosszúval tömjük a fejünket. Ld. fűrész 3.

Az ellenfelekről a bolygók kapitánya jutott eszembe. Ennyi erővel szívesebben megnéztem volna mondjuk Ártányt, amint épp moslékot önt a Broadwayre.

Akkor nézzünk mást: mondjuk x-ment. Hogy ne mindig batmannel jöjjek. Az se erőszakos annyira, nem mutatnak benne vért, néha kis robbantás, semmi egyéb. És mégis. Mennyivel karakteresebb szuperhősök vannak benne. Én mondjuk farkastól sem esem hasra (a tökéletes trükkben jobb hugh jackman), de mondjuk x-professzor meg magneto meg árnyék meg ilyenek nagyon jók benne, a 3. rész az ismételhetetlen volt. Ez a farkas gyerekkorás, ez így elment, arról nem tudom már, hogy írtam-e hozzászólást, talán nem, azt is meglehetett nézni.

Visszatérve:

A látvány, amiért mindenki várta az oscart: nem estem le a székről tőle, azt kell mondanom. A gyűrűkura 20X körözte le, de még a herripotter is 10X, sőt kábé a die hard 1 is, hogy ne csak mai példát mondjak.

Na hangulat: 10-es skálán -20. Rage-ltem orrbaszájba, annyira vacak az egész, hülyegyerekeknek készült.

Komolyan. Se főgonosz, se karakteres főhős, semmi. Van egy jó csaj benne, mert az MJ-t alakító nő tényleg szép, bár olyan bután tud nézni, hogy két oscart is érdemelne, de ezen kívül nátting.

Inkább denevérembert nézek. Sőt, komolyan, inkább a hellboyt.

Kis kieg: A második részben alig akar beindulni a cselekmény. Semmi akció az elején, semmi. Meg mikor elhatározza, hogy jaj, pókembernek vége, tudtam, hogy nőni fognak a bűnesetek, és nem bírja ki. Van egy olyan rész, mikor ártatlan srácot ver két fickó az utcán. És tobimagira majdnem odamegy, de nincs rajta a jelmeze, ezért mégse.
Mintha pókembercucc nélkül nem tudna behúzni két pofont.

Meg mikor a barátja a partin két maflást ad neki, de nem ököllel, csak ilyen kis bitchslapet. Az pont neki való pofonfajta. Az is tetszett, hogy a gonosztevők sose tudták lelőni, hát persze; meg egy csomó mátrixos jelenet volt benne.
Az egyben volt az épületátugrás, meg mikor a zöld manó ilyen éles vackokat lőtt felé, azok miatt is mátrixosan hajolt le. Könyörgöm, azért legalább ne lopjunk.

Végeztem.

2 megjegyzés:

  1. mi az az 5-en? :) gondolom 5.-en :P
    Amúgy osztoma véleményedet, bár én a harmadikat nem láttam, az biztos kurvajó.

    VálaszTörlés