2009. augusztus 23., vasárnap

írkálok

Épp új drámámon dolgozgatok, remélhetőleg lesz belőle valami 1-2 hónapon belül, 6-7 jelenetből fog állni szerintem(úgy néz ki), eddig 2 van legépelve, megírva is csak 3. Jegyzeteim mondjuk legalább vannak.

Nem tudom, hogy milyen lesz, mikor a végére érek, lehet, hogy neki se kéne kezdenem, de szerintem nem lesz rossz, csak furcsa lesz az utóbbiak után egy komolyabb valami. Persze azért az idióta poénok nem fognak hiányozni, de igyekszem noirizálni.
Mást egyelőre nem árulok el, főképp, mivel még az előző munkámat se tudom hova tenni, bár rossz gondolom nem lett, de most azzal nem tudok nagyon dolgozni, elküldtem a Bárkának, de még nem lett elolvasva. Vörös István elfogadta, hogy neki ajánljam, úgyhogy félsiker. (Ember embernek farkasáról van szó). Annak még mottója is van, úgyhogy nem félek. Ennek egyelőre nincs mottója, de címe már igen.

Ezt hallgattam írkálás közben; rohadt jó dolog erre a zenére írni, most épp a dráma hangulata is ilyen, úgyhogy jó kis hangulatteremtő zene.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése