2010. január 8., péntek

butafogam, lalika

Na kérem, én megírom.

Sóval. A bölcsességfogam dec 14-e óta fáj. Ezt már akkor megírtam, azóta is. Voltam vele dec 15-én a szentkirályiban, elzavartak, hogy be van gyulladva, nem tudnak semmit sem csinálni, szedjek antibiotikumot, menjek vissza januárban.
Január 4-én újfent elmentem a szentkirályiba, de nem ahhoz a hapsihoz, aki először lekezelt és már akkor se volt szimpatikus, hanem valami vén nyanyához. Ez is eljhajtott, mondván, nincs semmi bajom, mit zargatom, és miért nem a doktorúrhoz megyek. OK. Nem kaptam antibiotikumot sem. A két ünnepet egyébként úgy töltöttem, hogy vagy ittam, vagy fájdalomcsillapítót szedtem; a szilveszteri koncertet is úgy zavartam le.
Ma, január 8-án úgy keltem, hogy egyik arcfelem gyulladt, félholt voltam már kora reggel. Ma a 17. kerületi fogfürdőbe mentem, mert előtte voltunk pécelen körbenézni, és megszűnt a rendelés (na erre varrjatok gombot; a hó nincs elkaparva, a másik helyet meg már benőtte a gaz. szép). Jop. Bementem, itt is a fejüket csóválták hátezszépenbevangyulladva na nem mondodd. Aztán röggönyre küldtek. 5 percig vitatkoztak, mit írjanak a jegyzőkönyvbe: fogzási rendellenességek? hát ilyen nem írhatok egy huszonévesnek...írd azt, hogy (latin szavak tömkelege), vagy inkább azt hogy (latin szavak tömkelege).
Jó, röggöny. Vedd a szádba a filmet (majdnem megfulladtam), na jó, akkor csak harapj rá. Jó. Kész.
Röggönyről vissza: látod, itt vízszintesen nő a fogad. Hát annemjó. Szájsebészet. Tarcsán (nem is tudom, hogy ott van-é, de nem mentem inkább, hanem sajnos vissza a: )Szentkirályi(ba). 12:15-öt verdeste az óra, de még sikerült beadnom a papírtyám a nőknek, aztán panaszos képpel mondta az orvos: lalikám, itt most nem leszel ellátva, gyeredélután. Jó. Mentem délután. Az volt ott, aki már elhajtott. Lalikám, itt a röggönyön látom, egy idegbe belelóg ez a fog, hát ezt itt nem lehet, hát ezt így nem lehet. Majd a Jánoskórházban, kicsi fiam, te hülye fasz, majd oda menjél.
Lalika ment a jánosba. Alig találtam meg azt a rohadt épületet, kétszer is körbekérdeztem. Aztán megvolt, sehol senki. Jó, vártam. Aztán behívtak. Lalikám, hát ezt nem lehet, ez be van gyulladva, ezt csak fúróval lehet, itt csak kalapács van meg véső, majd helyi érzéstelenítőznek, gyere vissza hétfőn gyermekem(aztán kiderült, jöhetek kedden is, mert amúgy ha nem fog fájni, maradok Mesiéknél a szülinapi banzájon).
Namindegy, szóval az egész napom ma elment, kaptam fájdalomcsillapítót meg gyulladáscsökkentőt. Ha nem lett volna röggönyöm, elzavartak volna a p...ba, ahogy eddig is tették.
Hát itt tartunk, kérem, magyar egészségügy. El lettem látva, meg vagyok gyógyulva. Köszönöm szépen.


Egyébként ez a 100. bejegyzésem. Nem ilyennek szántam :(

Viszont jódolgok: -jófej volt a ruhatáros bácsi a szentkirályiban, elbeszélgettünk.
-leszedtem a fűrész 6-ot, megnézzük most Mesivel majd =)

2 megjegyzés:

  1. Miért, nekem meg egy luk van a torkomnál, amiről csak most szóltak.
    Magyar egészségügytől túl sokat ne várj, hacsak nem nyilvánvaló a betegséged, onnantól nem müködik gördülékenyen, bár akkor sem biztos, ha nyilvánvaló.
    Ezér fizessük a TB-t.

    VálaszTörlés
  2. Japánban csak akkor fizetnek az emberek, ha egészségesek. Ezt mondja a fűrész hatban dzsigszó.

    VálaszTörlés