retek

Gyerekek, ne haragudjatok, emiatt az idióta gyerekek megszólításért sem, meg amiatt sem, amit most írni fogok.
Bizony, megint gyalázás lesz, egy neves kereskedelmi televíziót osztok újfent, újra.

Kezdjük Lalika napjával. Bár az kit érdekel, hogy bement reggel a zegyetemre mert voltak előkészítő órák. Méréstechnikával kezdték, ahol az oktatók boldogan üdvözölték az immáron egyetemi hallgatókat, majd aztán jött a programozás, amit ezentúl elméletben és laboron is kipróbálhatnak, majd jött egy lájtos elektronika, ahol is kedves barátjával, vidazsoltikával röhögött a monostabil multivibrátoron, ami ezúttal nem került elő (a retikülből sem-a szerk.), csak a péenátmenet. Na ez mind jó és szép. Lalika szeretni fogja a következő félévet, az órarendjét is normalizálta, talán így már ki lehet majd bírni a hajtást, legalább lesz sok szakmai tárgy, meg még több labor, szám szerint öt.
Lalika ezek után hazament, majd vacsorát csinált, a szülei ugyanis színházba mentek, valami igényesebb szórakozási forrást keresve, mint a jó öreg katódsugárcsöves (szegény család, szegény tévé. épp gyűjtenek plazmára, adományokat szívesen elfogadnak, reklám vége).
Tehát vacsorát csinált, leült, benyomta a gyakran csak sípládának vagy szájbabaszott tévének csúfolt masinát.
Először egy tudományos műsoron akadt meg a szeme, ahol éppen egy daruval mozgattak nehéz tárgyakat. Járt is a Lalika szeme, pásztázta a látható 576 sort,majd mikor megelégelte a fejtágítást, átkapcsolt (volna) kedvenc kvízműsorára, mert csak amiatt nézte (nem szeretett-na jó ez így nem igaz) országunk nem szeretett tévécsatornáját.
És idáig a mese, aki a hepiendet szereti, ne olvasson tovább.

Mit láttam? Először is nem ismerek senkit ebben a rohadt főzőműsorban, csak egy "embert", aki régen valami Nyálasch nevű zenekarban énekelt két gyönyörű pártnernőjével, és még valóságsója is volt. Na ez az ember szerintem borzasztóan buta, tessék megírni a sztoriban is, ez az ember buta (először a kezem mintegy öntudatlanul, tudatalattim harmadik dimenzióba történő kisugárzásaként buzit írt volna, de az még tudtommal nem ez a cudar buta ember). Szóval.
Ez hangoskodott, pár általam ismeretlen ember, mint már mondottam volt, körbeülte, és hallgatta ezt. Idáig bírtam. Aztán még a tudományos műsor előtt ám láttam, mit csinálnak itt, valami nőszemély épp kiemelt egy tepsit egy sütőből, és magyarázott közben.
Ez igen. Ez egy mozgalmas műsor, komoly gondolkodásra kényszerít, fejleszti az agyam, és minden. Ez a műsor kell nekem, kell nekünk.

Viccet félre: nem tudom elképzelni, továbbra sem, hogy erre lenne igény. Hogy valaki hazamegy a munkából, ledöglik a tévé elé, és azt mondja: asszony, én ma ezt a kurva főzőműsort fogom nézni, mert én ezt akarom, én ezt igénylem, ez az én szellemi nívóm. Nem hiszem, nem tudom elhinni. Azt jobban, hogy alkurutypöttyösön nincs jobb műsor, mint amit az 576 soros sípláda szolgáltat, de azt, hogy valakinek ez tetsszen, ilyet senki nekem ne mondjon. Nem az igény szüli ezt a műsort, hanem a műsor szüli sajnálatos módon (és nem lehet eldönteni, melyik a rosszabb szülési mód) az igényt, de ez csak kényszerből született igény. Értelmes műsorok ugyanennyire lehetnének sikeresek, talán minimális ráfordítást igényelnének.

Sajnálom, sajnálom és sajnálom továbbra is, hogy ilyenekről kell írnom, biztos baromira unjátok, de ez van. Kellemes tévézést!